Taródi vár
Sopronba mentünk kirándulni és a látnivaló, amit semmiképpen se hagytunk volna ki, az a Taródi vár. Egyrészt mert vár, és szeretem Magyarország várait felkeresni. Másrészt, mert ez nem a szokványos várak közé sorolható. Úgyhogy látnunk kellett.
Mivel nem nagyon terveztük túl a kirándulást, ezért nem tudtuk, hogy mikor fogjuk tudni megnézni a várat. Főleg, hogy még szezon előtt voltunk, ki tudja, hogy egyáltalán nyitva van-e. És ha igen, akkor meg mikor. Tán pont eme nagy bizonytalanság miatt Sopronba érkezésünk után mindjárt a várhoz mentünk, hogy megnézzük, hogy nyitva van-e és hogy mikor lehet bemenni.
A várhoz vezető út nem volt semmi. A legtöbbször tágas utak vezetnek a domboldalakhoz, aminek a tetején a vár csücsül, s azt már messziről látni lehet. Hát most nem hogy látni se lehetett a várat az utolsó méterekig, de domboldal se volt, és még a megközelítése se volt könnyű. De hát a GPS tudta a dolgát, most teljes mértékben rábíztuk magunkat.
És milyen jól tettük. Olyan környékre vitt minket, ahol a várat nem is kerestük volna. Szűk utcák, meredekek és egyirányúak, a feltűnően nagy és gazdag házakról nem is beszélve. De hát ha erre hozott a GPS.
Kicsit visszagyalogoltunk a kérdéses kereszteződésig, és ott is volt a tábla.
Szerencsénk volt! Bár mintha pont záróra lett volna, de a kapu még nyitva állt. És Szabolcs nem is hezitált... ha nyitva a kapu, akkor be lehet menni.
Feltűnően sok fa vette körül a várat. Nem szokott az épülethez közel ilyen sok fa lenni. Takarják a látnivalót...
Szinte alig láttuk azt, amit látni kellett.
Egy belső udvarba mentünk, mert a bácsi/gondnok/portás/pénztáros és úgy tűnt, hogy ő egy személyben minden, ...no ő adta a belépő jegyet, s mondta, hogy merre lehet menni nézelődni.
A belső udvar még érdekesebb volt. Itt már kezdtem érezni, hogy lehet, hogy nem azt látjuk majd, amit vártunk volna, és amit egy vártól megszoktunk. S mivel rendhagyó módon most tényleg semmivel se készültem, ezért a meglepetés és rácsodálkozás öröme kísért minket végig a vármegtekintő utunkon.
Egy kisebb térben belépőjegyet váltottunk, s a bácsi gyorsan elmondta azt, amit a várról tudni kell. S már mutatta is, hogy merre lehet felmenni és nézelődni.
A soproni Taródi-vár a székesfehérvári Bory-vár után a magyarországi vizionális építészet legjelentősebb alkotása. Nevét építőjéről és tulajdonosáról, Taródi Istvánról kapta. A helybeliek és a bulvárlapok időnként a hatásvadász Bolondvár néven emlegetik. A vár építője, id. Taródi István 1925-ben született és 2010 februárjában, 85 éves korában hunyt el. Sírja a soproni Szent Mihály temetőben található.
Bizony! Egy vár, amit egyetlen egy ember épített egy életen át! Feltehetően a bácsi nem más volt, mint a vár építőjének és tulajdonosának, Taródi Istvánnak, a fia. Hát milyen fantasztikus történet ez! Egy ember vágya, terve, munkája és annak gyümölcse egy vár!
Időközben találtam egy másik érdekes élménybeszámolót is az Origón, KLIKK IDE. Tán egy kicsit tartalmasabb, mint az enyém, és szebbek a képek. De nekem azért több van! Úgyhogy nézd végig!
Először belül néztük meg a várat. Bár a külső megjelenése alapján nem vártam túl sokat, nagyon extrát, de amit láttunk az meglepett... erre nem gondoltam.
Időközben találtam egy másik érdekes élménybeszámolót is az Origón, KLIKK IDE. Tán egy kicsit tartalmasabb, mint az enyém, és szebbek a képek. De nekem azért több van! Úgyhogy nézd végig!
Először belül néztük meg a várat. Bár a külső megjelenése alapján nem vártam túl sokat, nagyon extrát, de amit láttunk az meglepett... erre nem gondoltam.
Az igazi ódon régi hangulatú termekben láttunk aztán minden félét.
... a bútorokon, cserépkályhán át...
... egészen a 'makettig' (ami nem is egy modernkori makett volt, hanem inkább szobor egy anyagból megmunkálva)... mindenféle tárgy megtalálható volt.
S ez a különleges kályha!
Szóval volt itt minden! Értékesnek tűnő, és a valóban értékes tárgytól kezdve a lomisabb cuccig sok mindent lehetett látni. Némileg több fény és kevesebb por jobb lett volna... de az élmény így is megvolt. Mintha egy elhagyatott és elvarázsolt várban jártunk volna.
A tetőteraszra is feltaláltunk.
Innen már lehetett látni a vár egyik legjellegzetesebb oldalát. A henger formájú színes tornyokat.
Sajnos erről a szintről és magasságról a kilátás nem volt az igazi, inkább csak a vár többi részét lehetett csodálni.
Miután a teraszról körbenéztünk amennyire lehetett a belső udvaron is jártunk egyet. Itt-ott kicsit lomisnak tűnt az udvar. De ha arra gondolunk, hogy egy család igyekszik ezt az egy ember által teremtett értéket megtartani és megőrizni.
A belső udvar nem tűnt nagynak. Egy kis zárt belső udvarocska.
Ahol úgy tűnt, hogy egy medencét is találtunk... kicsit középkor jellege volt.
A huszadik életévéhez közeledő Taródi István 1945-ben, szülei telkén kezdte építeni első várát. Ez egy nyolc méter magas favár volt, amit használt faanyagokból állított össze. Az építkezést 1946-ban fejezte be, amikor megnősült. Elhatározta, hogy ha sikerül a Lövérekben telket vennie, akkor lebontja a favárat, és immár a saját telkén állítja fel újra.
1951 május elsején vásárolta meg azt az ingatlant, amin most a vára áll, és hamarosan átköltöztette rá a favárat. Az építményt felkockázott hulladék deszkákból készített zsindellyel fedte be.
Az 1950-es évek végétől, majd főleg a hatvanas években több nagy, országjáró kerékpártúrára indult, részben gyermekeivel (a leghosszabb túrája 1500 kilométeres volt). Fő céljuk a várak megtekintése, a középkori várépítészet tanulmányozása volt. Taródi István 1959 őszén úgy döntött, hogy a favárat kővárral váltja fel, és még a télen kiásta a lakórész alapjait. Ettől fogva évekig reggel ötkor már ott volt a várnál, hogy előkészítse az aznapi munkát, majd a hivatalos munkaidő után folytatta az építkezést úgy, hogy csak este 9-10 körül ért haza. Apránként elbontotta és kőépítménnyel váltotta fel a favárat. 1962-ben nézte meg a somoskői várat, és ekkor döntötte el, hogy ő is olyan várat akar, aminek kerek tornyai vannak. A lakórész felépítése után élete valamivel egyszerűbb lett, mert kiköltözött a várba. Az építkezést azonban később sem hagyta abba, és a 2010-ben bekövetkezett haláláig folytatta; a várba különböző becslések szerint mintegy 150–200 vasúti kocsira való követ épített be – döntően egyedül, időnként fiaival, legfeljebb egy-egy alkalmi segítővel. 1986-ban, nyugdíjazása előtt, komolyan gondolkodott azon, hogy befejezi az építkezést, de aztán nem bírta abbahagyni.
Az építés történetét 2007-ben kiadott, „A Soproni Taródi-vár építéstörténete. Életem rövid összefoglalása” című könyvecskéjében foglalta össze.
Az udvarban az épület hátsó része viszont nem volt még olyan jó állapotban sem, mint az első része. Mintha még építés alatt állna, vagy épp a szükségszerű javításokat végeznék. Egy kicsit furcsa volt.
Romosnak és gazosnak tűnt. Igazi elhagyatottnak tűnő várrészt találtunk.
Tán még lesznek itt munkálatok?! Nem tudni... de reméljük, hogy nem az enyészeté lesz a vár, hanem szépen lassan rendben rakják a felmenők.
Az udvarban egy kis emlék régi történelmünkből.... pár göngyöleg a 'vasfüggyönyből'.
Hamar körbenéztünk az udvarban.
Nagyon érdekes egy vár. Bár lenne mit szépíteni rajta, de számomra az épület valóban egy középkori elvarázsolt vár érzetét keltette. S ha innen nézzük, akkor ez a vár pont úgy jó, ahogy van.
Nézelődésünk végén elbúcsúztunk a bácsitól is, és a cicájától is. :) A jámbor házőrző...
Reméljük, hogy a vár az állaga ellenére még sokáig fog állni.
Érdekes vár, a maga módján különleges élménnyel szolgál! S bár meglehet, hogy ma már tényleg kevesen látogatják ezen látnivalókat, beleértve ezt a várat is, de Te azért egyszer majd nézd meg.
Ha Sopron felé járnál, akkor ne hagyd ki!
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése