2017. március 17., péntek

Bükfürdő - Élményfürdő

Bükfürdő - Élményfürdő
Soproni kirándulásunk utolsó napján hazafelé egy frissítő fürdőzést terveztünk a már ismert Bükfürdőben. Csak most nem a már látott, hanem a még nem látott beltéri, Élményfürdő részén. Úgy éreztük, hogy a hűvös tavszi idő mellett jól esik majd a meleg vízben csobbanni egyet.
Az utat már ismertük. Bükfürdőre kell eljutni. Ott szinte már a táblák mutatják az utat. 
Annak ellenére, hogy se nyár, se meleg nem volt, a parkoló szinte tele volt. Pont találtunk még egy üres helyet. A bejárat a már ismert volt, a B épület.
És az árak is. Sajnos továbbra is szemetmeresztőek az árak. Pont ezért múltkor csak a strand részre mentünk - I. zóna - ha még nem olvastad azt az élménybeszámolóm, akkor KLIKK IDE és megteheted. Mi most az Élményfürdő részt - II. zóna - szerettük volna megnézni. Ha kíváncsi vagy, hogy mennyi az annyi, no meg az egyéb információk... akkor KLIKK IDE, és a honlapjukon teljes körű tájékoztatást találhatsz.
Mivel egy teljesen másik részre mentünk, ezért egy másik uton is jutottunk el odáig.
Itt elmentünk egy étkező rész mellett is.
Nemcsak büfé, hanem rendes melegétkeztetést biztosító étterem volt.
Leülőhelyekkel bőven felszerelve.
A Szauna-világhoz vezető kapu mellett is elmentünk.
Majd ezután érkeztünk a számunkra fontos kapuhoz. 
Még csak innen kezdődött a II. zóna fürdővilága.
Itt az előtérben már látszódott is a kinti négyes medence.
Bár az időjárás és a hőmérséklet nem az volt, ami a kinti fürdőzést indokolta volna. De itt ebben a 4 kinti medencében jó meleg gyógyvíz van. Pontosabban lett volna, ha lett volna.
A négyből ugyanis csak egy volt feltöltve. De az legalább jó meleg volt ahhoz, hogy a kinti hidegben a fürdés elviselhető legyen. Mi is kipróbáltuk! És jól is esett. Csak ne kellett volna kiszállni a belőle a hidegbe. Így viszont amíg beértünk valami meleg helyiségbe a testünk pont ki is hűlt. Hm...
Az ötöltő helyiség szép nagy és szerencsére koedukált volt.
Bár ez a kulcsos megoldás a szuperhightech beléptetőrendszer mellett furcsa volt. Azért az órás még mindig a legtutibb. De itt legalább már volt mivel a kulcsot magunkra akasztani.
A legtöbb időt az élménymedencéknél töltöttük.
Szó mi szó valamiért nagyobbnak kézeltem... a teret is.. a medencéket is.
És az még hagyján... de azért a víz is lehett volna egy icipicit melegebb. Főleg így, hogy odakint még elég hideg volt. Egy kicsit úgy éreztem, hogy ezért az egy nagy élménymedencéért és az egy melegvizes medencéért egy kicsit sokat kérnek.
Igaz, hogy van itt még belső csúsza is... 3 különböző is.
Bent indulnak, a csövek kint futnak... a végén bent érkezik a bátor egyén. Mondjuk ez nagyon jó dolog, de mivel én nem nagyon találom benne örömöm....
Kisgyerekeknek is van egy medence. Úgy tűnik, hogy ilyen pici gyerekekkel a szülők ilyen korán még nem látogatják a fürdőket.
És hogy mennyi szabadon használható nyugágy volt. De nem igazán volt tömegnyomor.... a vízben sem. Úgy tűnik, hogy mégse voltak itt olyan sokan, vagy csak nem ezt a fenti részt választották. Hm... talán tudtak valamit. Mert hogy a fedet melegvizes medencék inkább az I. zónában lettek volna.
Ez az Élményfürdős II. zóna nem jött be. Sokkal jobban megéri megvárni az igazi nyári jóidőt és akkor a strand-részre (I. zóna) menni. Most már ezt is tudjuk. 
Enyhén csalódottan és kevésbé feltöltödve még az esőfelhők megérkezte előtt távoztunk.

Amúgy jó kis fürdőhely. De ha nem telik arra, hogy egyszerre fizess be minden zónába, akkor jól gondold meg, hogy melyiket választod. 

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése