Gyula - Városnézés
Alföldi kirándulásunk egyik fontos állomása volt Gyula. Úgyhogy egy kellemes városnézés kihagyhatatlan volt.
A szálláshelyünkre már előző nap este megérkeztünk. A sötétben nem sok mindent láttunk. No de másnap annál többet. Délelőtt még Szabadkígyóson voltunk, ahol a kastélyt néztük meg, de ahogy visszaértünk Gyulára már kerestük is a látnivalókat.
Először a város szélén található templomromokat kerestük meg. Elsőként a Ferences templomrom és kolostor romjai. Az egyik kertvárosi utcában találtunk. Mintha egy lebontott lakóépület helye lett volna a mellette lévő házak között.
De mivel tudtam, hogy ott kell legyen, ezért megálltunk és megnéztük. És az is volt... a rom, amit kerestünk. Ha még több érdekel, akkor KLIKK IDE és megnézheted a külön bejegyzést.
Majd mentünk, hogy a közelben található másik templomromot is megkeressük. Hát majdnem elmentünk mellette, mert hogy az autóból alig lehetett észrevenni, hogy a rom, illetve inkább csak a régi épület nyomvonala ott lapul a fűben.
Szerencsére itt is tudtunk, hogy térben ott kell lennie. Úgyhogy megálltunk. A tábla mutatta is, hogy ez az amit keresetünk. Ha érdekel a bővebb leírás, akkor KLIKK IDE és megnézheted.
Majd autóval a belváros felé vettük az irányt.
A GPS a kis utakon keresztül, a 100 éves cukrászdát is érintve (így legalább tudtuk, hogy hova kell majd visszasétálni)....
.. a belváros szép épületei mellett elhaladva...
... egészen a várig vitt.
S ott is volt a vár. A látnivaló, amit leginkább megszerettünk volna megnézni a városban.
A parkolás viszont nem tűnt könnyűnek, s főleg nem olcsónak. Az út melletti parkolókban lehetett leállni, és bizony a parkolóóra megkérte az árát. De ha már úgyis sokáig itt leszünk a környéken... nyeltem egy nagyot...
Mindjárt neki is estünk a vár felfedezésének.
Kívül-belül alaposan körbejártuk. És olyan jó élményben volt részünk, amire elsőre nem is gondoltam volna. Nézd csak meg, hogy mi mindent láttunk, KLIKK IDE.
Majd a továbbra is nagy hőségben az tűnt a leglogikusabbnak, hogy benézünk a fürdőben, ami szinte a várral szemben volt.
Már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen ez a fürdő, amit annyira dicsérnek felénk. Ha érdekel, akkor nézd csak meg, KLIKK IDE.
A kellemes fürdőzés után pedig a városban tettünk még egy sétát. A fürdőtől a belváros felé indulva egy információs tábla is segítette utunkat.
Bár sejtettem, hogy merre kell menni... úgyhogy csak mentünk előre.
A dottóra most nem ültünk fel. Pedig biztos érdekes lett volna azzal is körbejárni a várost. Bár nem nagyon tudtuk, hogy honnan indul, de a vár környékén biztos, hogy lett volna egy megálló.
S lám... alig mentünk pár métert, és már ott is volt a kastély! Amit szintén szerettem volna megnézni.
Csak hát nem lehetett. Az egész kastély, de még a kastélypark is körbe volt szalagozva.
Az üzenet egyértelmű volt.... még a biztonsági őrt is lehetett látni a távolban. No de miért is?!
Hát ezért... a kastélyt sok-sok és még annál is több eu-s pénzből felújítják.
Egyrészről jó.... másrészről szomorú voltam, hogy így nem láthattam közelebbről, pláne nem belülről. Ennek az infónak azt hiszem elfelejtettem utána nézni. Nem baj... talán egyszer lesz majd legközelebb.
Úgyhogy vártól...
... kastélytól eltávolodva...
... irány a város többi része.
A belváros felé a Kossuth Lajos út mentén széles járda vezetett. Régi szép épületek előtt...
.... parkok, terek, szobrok mellett.
Egy templomot is súroltunk.
Ez volt a Miklósvárosi Román Ortodox Püspökség temploma.
Ez az ország egyetlen román ortodox műemléki temploma. 1802-1812 között épült késő copfstílusban. Nagyméretű, héttengelyes, négyszintes ikonosztázának építménye gazdag kora klasszicista munka.
S milyen szerencsénk volt. Az ajtó épp nyitva állt. Bár az ortodox templomokba félve térek be a fényképezőmmel, de pár klikk erejéig megkockáztattam.
Tornya 1854-re készült el, 1996-ban kapott új rézborítást 2,2 tonna rézlemez felhasználásával. A templom oldalhomlokzatán bélletes ív-pillérsor fut végig. A szép felépítményű ikonosztázion festményei már kevésbé jól sikerült munkák, ezeket Arsa Theodorovits (1768?-1826) szerb ikonfestő festette 1824-ben.
Ezek a templomok, ahogy lenni szoktak... jóóó sok díszítés belefér az enteriőrbe. De nem is maradtunk sokáig. Valahogy érezni lehetett, hogy ezek a templomok nem látják annyira szívesen a más vallású/gondolkodású embereket.
A templom után egy újabb tér, egy újabb szoborral.
Az út mentén éttermek és kiülős, kávézós placcok sokasága.
Az elágazásban még egy szobor és egy modern szökőkút is.
Meg is néztük közelebbről...
A Megyeház úton mentünk tovább. Reméltük, hogy így a 100 éves cukrászdára is rálelünk.
A szép nagy díszes régi épület a Polgármesteri hivatal.
Takarásában pedig egy református templom.
S már ott is voltunk a Petőfi téren. Ahogy lennie kell... minimum egy Petőfi-szobor.
A tér közepén viszont egy sokkal szebb és mutatósabb díszkutat láttunk.
Errefelé terekben és szobrokban nem szűkölködött a város. Egy Erkel Ferenc mellszobor alig pár méterrel arrébb.
S lám a dottó errefelé is járt. Lehet hogy mégiscsak jobb lett volna ha elcsípünk egyet?!?
De nem! Mert akkor nem tudtunk volna fagyizni egyet a 100 éves cukrászdában. Mert hogy megtaláltuk! A Petőfi tér végében már ott is volt.
Csak egy fagyiért mentünk be, de amit ott láttunk, az annál sokkal több volt. Már a cukrászda is nagyon jól nézett ki, csorgott is a nyálunk.
A cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester.Salis András 1841-ben vette feleségül Reindhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József 1854-ben átvette a cukrászdát. Reinhardt József 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye, Kontúr Róza vezette tovább az üzletet 1900-ig.
No de amit egy teremnyivel beljebb láttunk. Az egy életre emlékezetes maradt.
Ilyen gyönyörűséget maximum múzeumban lát az ember... a szalag mögül. No de itt... szabadon lehetett sétálni, tán még leülni is! De annyira szép volt, hogy azt nem is mertem.
A Százéves cukrászdát 1840-ben rendezte be első tulajdonosa, Salis András. Napjainkra eredeti bútorait restaurálták, további termeket rendeztek be, és kialakították a szabadkéményes cukrászmúzeumot. Maga az épület az 1801. évi tűzvész után tétesült. 1839-ig gyógyszertár működött benne. Erre utal a sarokterem falában található homokkőkép, amelyen a kígyóját tálkájából etető Hygia volt restaurálható.
Segédje, Balaskó Béla 1900 és 1907 között vitte tovább a hagyományokat. Az ő segédje, Lázár János 1907 és 1924 között gondoskodott a Reinhardt Cukrászda hírnevéről, majd özvegye, Lázár Jánosné 1947-ig működtette tovább. Ekkor szintén segédjének, János Imrének adta át az üzletet egészen 1984-ig. Nem lévén leszármazottja 74 éves korában eladta a városnak és azóta önkormányzati tulajdon. 1952-ben nevét megváltoztatták Százéves Cukrászdára.
A ház copf és empir stílusú elemekkel épült, de magán viseli a korai klasszicista jegyeket is. A díszítő festések által meghatározott termekben korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak láthatóak. 1840-ből maradt fenn a sarokterem fali polcállványzata, a két aranyozott favázával, és a fedeles cukorkásüvegekkel, valamint a régi edényeket őrző vitrines pult is. Mivel a cukrászda mindig is közösségi hely volt (a boltozatok közepén feltárt falképek töredékei bizonyítják) az 1984-1986 közötti helyreállítás során igyekeztek a reformkori hangulatot visszaidézni. Főként a 6-7 fős asztalok jellemzőek a cukrászdában. Nagy kincse a cukrászdának egy hasábszekreterben elhelyezett 32 sípos géporgona, amelyet Josef Hain bécsi mester készített 1819-ben.
Hát nem gyönyörű?! Ki ne akarna egy ilyen cukrászdába betérni.
Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be korabeli eszközökkel, amelyek egyedi látnivalót nyújtanak az országban.
Szerencsére ezt is meg tudtuk nézni. A kiszolgáló direkt felhívta a figyelmünket erre, és hogy nyugodtan menjünk nézelődni. Milyen jól tettük... olyan dolgokat láttunk, amit nem is gondoltunk volna, hogy már akkoriban is létezett.
A szalonban különleges készüléket is láttunk. Ilyen közelről ilyet még nem láttam.
2004-ben a cukrászda életében egy jelentős felújítást hajtottak végre, hogy továbbra is a legértékesebb gyöngyszeme maradhasson a Dél-Alföldnek és ez a csodálatosan szép cukrászda egyedi, különleges élményt nyújtson vendégeinek.
A többi csecsbecséről nem is beszélve.
Ennek ellenére a fagyinál maradtunk. Pedig biztos, hogy finomak lettek volna a sütik is, hát még azok a szemet-gyönyörködtető bonbonok. Még a teraszra is kiülhettünk volt.
De mi inkább folytattuk sétánkat, immáron fagyival a kezünkben.
A Harruckern tér felé vettük az irányt.
Már csak azért is, mert egy hatalmas templomot láttunk ott magasodni.
Ez a Belvárosi Boldogasszony-templom. Sajnos se nyitott ajtó, se jó nagy kulcslyuk nem volt, úgyhogy csak kívülről nézhettük. Pedig biztos, hogy egy ekkora templom nagy impozáns belsővel rendelkezik.
A barokk-copf stílusú templomban értékesek a Szeplőtelen Szűz, Szent Anna és Szent József oltárképek. A mennyezet 470 négyzetméternyi seccóját Patay Mihály festette 1986-87-ben, az egyház és a magyar történelem nagy alakjait, valamint Gyula történetének neves eseményeit jeleníti meg.
A félköríves apszisú, XVIII. századi templomra a felújítások során klasszicista elemek kerültek. A XVIII. századi oltárképek közül a Szent József oltárkép Ferrocetti olasz festő alkotása. A szentély mellett a hajó jobb oldalán Harruckern Ferenc síremléke Martin Schmidt bécsi szobrász alkotása áll. A Simon M. Veronika diófából faragott, Apor püspök címerét ábrázoló oltár Lakatos Tibor munkája.
S ahogy már nem figyeltünk a templomra feltűnt, hogy ez a tér sem szűkölködik virágban és szökőkútban. Máshol az egész városban nincs ennyi szökőkút, mint itt.
Majd a széles sétálóutcán folytattuk utunkat. Hihetetlen, hogy itt az Alföldön a városokban milyen széles és szép, boltokban és szökőkutakban gazdag sétálóutcák vannak.
És itt is a sok biciklis....
És még egy szökőkút!
S valami nagyon érdekes Világórának nevezett szoborszerűség. Sajnos nem igazán tudtam megfejteni, hogy hogyan működik.
Csak mentünk előre a széles sétálóutcán.
Ahogy a hídhoz értünk felpezsdült az élet. Tán elértük az abszolút központot.
Hát de előbb meg kellett csodálni ezt a szépséget! Ilyet még nem láttam. Nem elég, hogy egy folyó szeli át a várost,... de még 'szökőkutat' is csináltak belőle.
Ilyen szépet! Ehhez hasonlót még sosem láttam eddig.
S úgy tűnt, hogy elértünk valami főtérre.
Sétáló, pihenő emberek....
...s egy akkora szökőkút! Afféle lépcsős... s a végében - igaz az már a körforgalomban - egy jó nagy vízköpős. Hihetetlen! Nem is gondoltam volna, hogy Gyula ilyen szép várossá nőtte ki magát.
És hát ahol az élet... ott van fagyis is.
Nem mintha nem lett volna finom az előző fagyi a 100 éves cukrászából. De úgy tűnt, hogy vacsoraidő lévén nem laktunk eléggé jól. No meg ilyen guszta fagyinak ki tud ellenállni?!?
Úgyhogy utunk újra fagyival a kezünkben folytattuk.
Megcsodáltuk ezt a fantasztikus szökőkút kompozíciót.
Elölről...
... oldalról...
... a másik elölről (nem tudni, hogy melyik oldalát szánták az elejének :) )
Hát nem csodálatos?!?
Engem teljesen letaglózott ez a látvány.
Kár, hogy felénk ilyen csodának nyoma sincs. S mi különbséget alkot egy ilyen szökőkút remekmű város és város között.
És ezt az óriás-szökőkutat még nem is említettem. Felénk a körforgalmakban... már ha vannak... csak a gaz nő.
Fantasztikus....
Szinte már csak ezért is megérte ennyit utazni és eljönni ebbe a városba.
Kár lett volna kihagyni a városnéző sétát. Azért autóból nézve nem ilyen az élmény.
Az út túloldalán még egy tetszetős templom-félét is kiszúrtunk. Ez a Szentháromság kápolna.
Aki Gyulára érkezik, és a belváros felé veszi az útirányt a nagy szökőkutat elérve jobbra pillanthatja meg a Szentháromság kápolnát, melyet az 1738-ban pusztított pestisjárvány túlélői építtettek fogadalomból. A pestisjárvány idején a lakosság kb. fele pusztulhatott el. Este gyönyörű megvilágításban "vigyázza" és formálja a teret.
Az 1738. évi pestisjárványt túlélt gyulaiak fogadalomból építették a kápolnát 1741-ben.1752-ben már kibővítik. Környékét 1772-1795-ig temetőnek használták. A kápolna mai alakját 1815-1817-ig nyerte le. A barokk mag klasszicista elemekkel lett bővítve. Ekkor épült a torony, a kórus és ekkor kapott orgonát és harangokat a tornyába. Hossza 21 m, szélessége 7 m, belmagassága 5 m. Toronymagassága 20 m. A szentháromságot ábrázoló főoltárkép 1839-ben készült. Az üvegszekrényben elhelyezett szép barokk Mária szobor a XVIII. századból való. 1930-ban a tetőzete leégett. Ekkor a zsindelyt cserépfedésre cserélték.
Építését 1918-ban végleg befejezték, napjainkban, 2007-ben restaurálták, mely újra lehetővé tette, hogy a gyönyörű épület eredeti pompájában ragyoghasson. A Kápolna előtti téren a hatalmas szökúkút teszi különlegessé a vizuális élményt.
Az egyre jobban közeledő esti órákra való tekintettel utunk visszafelé vettük.
Búcsút intettünk a szép nagy szökőkutas térnek.
A világóra és a városháza előtt elhaladva igyekeztünk vissza a várhoz.
Nem csak a szép épületek voltak tetszetősek...
... de egy két étterem is vonzó volt.... főleg esti nyitási időben.
Visszafelé gyorsabb volt a sétánk.
A szürkület is utolért minket, mire visszaértünk a fürdőhöz és az autóhoz.
Nagyon élvezetes volt a városnézés. Az a sok látnivaló, ez a szép város....
Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése