Élménytérképem !!!

2015. június 8., hétfő

Kiszombor - Körtemplom

 Kiszombor - Körtemplom

Alföldi kirándulásunk során egészen Kiszomborig elmentünk, csak hogy egy kastélyt, egy kúriát és egy templomromot is láthassunk. Egy község,  amely ilyen gazdag történelmi látnivalókban.
A községbe való megérkezés után a kastély megtekintésével kezdtük. Ha még nem láttad a kastély külön bejegyzését, akkor KLIKK IDE. Majd elsétáltunk a kúriáig. Erről is található külön bejegyzés, KLIKK IDE. Majd kúriától tovább sétáltunk a templomromot keresve. Utunk visszavitt a kastély irányába.
Elmentünk a szép új - legalább is akkor épp felújítás alatt álló - templom mellett. 
S ha már ott voltunk... nézelődtünk.
Szép kis templom, melynek a belső tere teljes renoválás alatt állt épp akkor.
 Az igazi érdekesség pedig a templom végében volt. A körtemplom!
Kiszombor főtere műemlékileg védett, ezen belül nemcsak magyarországi, de európai kitekintésben is egyedülállóan különleges műemlék a hatkaréjos Rotunda.
Különleges látnivaló a kívül kör, belül hat karéjos 11-12. századi rotunda, körtemplom. Európában összesen 3 ilyen stílusú templom van, mindhárom az egykori Magyar Királyság területén, annak is keleti részein, Kiszombor, Karcsa és Gerény, valamint ide tartozik a kolozsmonostori, melynek csak az alapjai kerültek elő a régészeti feltárás során. Hasonló stílusú körtemplomok a Kaukázus vidékén találhatók.
A körtemplomban 13. századi és későbbi, barokk kori faliképek láthatók. A körtemplomhoz 1776-ban hosszházas templomhajót, majd 1910-ben nagyméretű hajót építettek, a körtemplom ezek szentélye volt, de az 1975-83 közötti régészeti feltárás során a körtemplomot leválasztották a Nagyboldogasszony templomról, így a körtemplomot eredeti szépségében láthatjuk.
A belsejét keskeny ablakok, vagy ablakpárok világítják meg, tetejét lanternás kupola fedte valamikor. A fülkéket bent ívsoros és fogrovatos lezárás díszíti, szabályos és pontos az ablakok bevágása, a fülkéket elválasztó falakhoz elegáns díszként tapadnak a féloszlopok.
Az eredeti kupolát a tatárjárás után fedték be újra egy újabb stílusú, hatosztású gótikus keresztboltozattal, melynek bordáit a karéjokat elválasztó falakra tapadó karcsú féloszlopok bimbós/liliomos fejezetéről indította el az építője.
A 9,5 méter átmérőjű kiszombori kerek templom a legnagyobb, a legszabályosabban kitűzött és megépített, s a leggazdagabban díszített magyar körtemplom. Szépségét még az is adja, hogy ez az egyetlen olyan körtemplomunk, amit a törökök szakrális helynek használtak , - valószínűleg ezért is maradt meg meg ilyen jó állapotban.
Sajnos nem tudtunk bemenni. Tán ahhoz is község illetékesétől kellett volna engedélyt kérni.
De a fényképezőnek nem okozott nagy akadályt rácsmentes betekintéshez. És bár ott helyszínen mi se láttunk sokat, de a képeknek köszönhetően most már mi is látjuk, hogy mi is volt a körtemplom belsejében.
A körtemplommal szemben, a nagy templom tövében további romokat láttunk.
Hát ennyi volt a rotundánál tett látogatásunk.
Láttuk, amit látni lehetett.
Ez a Kiszombor község pedig kirándulás szempontjából jó ötlet volt.  Templomromot is láttunk, egy kastélyt és egy kúriát is láttunk, és mindezt egy kellemes séta közben tekinthettük meg.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése