Kirándulok, túrázok, élményekkel gazdagodok - S mind megírom, hogy lásd ,Magyarország mennyi látnivalóval és élménnyel Téged is vár.

2015. április 9., csütörtök

Mór városnézés


Mór városnézés
Oroszlányi kirándulásunkból hazafelé Mórnak vettük az irányt. Már csak azért is, mert szerettem volna a kastélyukat megtekinteni. És ha már a kastélyt megnézzük, akkor egy röpke séta a városközpontban is belefér.
Nem először járok Móron, úgyhogy némileg ismerős volt a belváros és a parkolási lehetőség is. Itt a szép nagy sárga templom közelében álltunk meg. S örömhír, hogy ebben a városban sem kell sehol se kék parkolóautomatákat keresni, mert nincs parkolási díj! De annál több parkolóhely van. Legalább is itt a Kapucinus téren. És ha már itt parkoltunk, akkor megnéztük a templomot is. Külön bejegyzésre a templomhoz KLIKK IDE vagy a képre.
A templom melletti tér is feltűnt. No meg az a sötét szobor, amit a távolból nem nagyon lehetett beazonosítani, ezért közelebb kellett mennünk, hogy megnézzük mit is ábrázol.

Wekerle Emlékmű /Nagy Benedek, 2011/ 
A város szülötte Wekerle Sándor első polgári származású miniszterelnökünk, aki háromszor is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget. Halálának 90. évfordulóján a civil kezdeményezésre Móron létrejött Wekerle Sándor Emlékbizottság állíttatott emlékművet a nagy államférfinek a szülőháza melletti Erzsébet téren.
A térről a templomot egy másik aspektusból is láthattuk.
Majd utunkat a fő látnivaló, a Lamberg-kastély felé vettük.
Elmentünk a nagy narancsszínű épület mellett. Elsőre azt gondolná az ember, hogy biztos ez is kastély volt anno, de nem. Legalább is én még nem tudok róla. Úgyhogy csak úgy szimplán megcsodáltuk ezt az épületet is.
És hogy akkor mi is van itt? Elsőre én iskolára tippeltem volna, de nem. Itt található a város postája (gondolom a 'nagyposta') és a járási hivatal.
Bizony... itt már fagyival :) Ugyanis az út másik oldalán található egy cukrászda is, fagyizóval egybekötve! Egész finom fagyijuk van.  Látod.. még szezon előtt, kiskabátban is jól esett.

I. világháborús emlékmű /Bory Jenő, 1932/
A város közepén a Szent István tér és a Kapucinus tér határán felállított katonaszobor és felirat őrzi az I. világháború halottainak emlékét.
És az előbbi épülettel szemben ott a park. Ez a Szent István park.
Nagyon szép park! Sétánnyal...
...patakocskával...
... még játszótér is van a kisgyerekeknek...
... és hidak! Tényleg nagyon szép ez a park. Azt hiszem, hogy sok város megirigyelhetné, és örülne, ha egy ilyennel rendelkezne. Kellemes, pihentető időtöltést biztosít az erre sétálók számára, és mindezt a város szívében!
És nemcsak hogy szép és hangulatos a park, de úgy tűnik, hogy még a szokások megteremtését is segítik.
Egy kihelyezett fémkerítés darab a szerelmes lakatoknak! Eléggé új lehet, mert pár évvel ezelőtt még nem láttuk, és olyan hűddesok lakat sincs még... még... de hát ki ne akarna egy ilyen lehetőséggel élni :)
Patakocska fölött kicsi hidacska.
És a kastély is meglett. Alig pár perc kellemes séta után már ott is voltunk. És hát ezért jöttünk, illetve álltunk meg Móron, úgyhogy meg is néztük. Külön bejegyzéshez, még több képhez KLIKK IDE vagy a képre.
A kastély és parkjának látogatása után újra a központ felé tartottunk. Ekkor láttam meg azt az épületet, ami meglehet hogy mégse kastély, ahogy én azt eddig hittem. De külön bejegyzéshez KLIKK IDE vagy a képre.
És a városközpont. Szerencsére nem itt megy át minden forgalom, a 81-es főút a város szélén megy el. Így némileg nyugodtabb a központ és csak a célirányos forgalom halad itt át.... mondjuk Oroszlány felé, mert hogy arra csak errefelé lehet eljutni.
És a másik kastélyt is megtaláltuk. Nem volt nehéz. Úgy tűnik, hogy szinte minden itt található a körforgalom körül. A nem túl kastélyszerű kastély külön bejegyzéséhez KLIKK IDE vagy a képre.
És elértünk Mór gyöngyszeméhez is. Egy csodaszép templom áll egy kis dombocska tetején, amit nem lehet nem észrevenni. Szinte odavonzza az ember tekintetét. Egy korábbi kirándulásunk alkalmával már közelebbről is megtekintettük a templomot, de bejutni akkor nem tudtunk. Feltételezvén, hogy most is így lenne, nem is próbálkoztunk benyitni és kulcslyukakon kukucskálni.  Bár ki ne lenne kíváncsi, hogy egy ilyen gyönyörű templom vajon milyen belülről. No majd legközelebb..... hátha jókor jóidőben járunk erre.
Magyar-templom /neogótikus, 1888/ 
A városközpontban meredek, részben támfallal erôsített magaslaton helyezkedik el. Mór középkori plébánia-templomának helyén építették, felhasználva annak nyugati tornyát. Plébánosát a pápai tized-jegyzék 1333-35-ben említi, a templomról az elsô feljegyzés 1484-bôl való. A mai templomot Havranek Ferenc építész és Arányi műépítész tervei szerint Csáder Ferenc vállal­kozó építette. Háromhajós, neogótikus temp­lom, az elsô emeleti középkori gúlasisakos toronnyal. Körülötte temetô, melyet a XVIII. század végétôl már nem használtak.
Ebből az irányból megközelítve előtte még egy kis tér is várja az érdeklődőket, ahol a Boldog Gizella szobrát lehet látni.
Boldog Gizella szobor /Nagy Benedek, 2001/ 
A millennium jegyében a Móri Városvédô és Szépítô Egyesület által kezdeményezett közadako­zás segítségével megvalósult szobor mára Mór egyik jelképe lett. I. Istvá­n király feleségét, a boldoggá avatott Bajo­r Gizellát ábrázoló bronz szo­bor ôz mellékalakkal, grá­­nit oszlo­pon felállítva. A né­­me­­tek és magya­rok békés egy­más mel­lett élésének és a város újkori tör­ténelmének ki­fe­jezô szimbóluma.

A parkon keresztül sétáltunk vissza a kocsinkhoz.
Immáron a másik irányból és oldalról is megtekintve.


 Látod?! Ott a messzi túloldalon a Lamberg-kastély.

És itt még a rendőrségnek is műemlékjellegű épület jutott, mint központi épület.
Vissza is értünk a kiindulási ponthoz, ahol leparkoltunk.
A városról még több mindent megnézhetsz és elolvashatsz a honlapjukon KLIKK IDE.
Mostani látogatásunk után azt mondhatom, hogy Mór nagyon szép kisváros. És úgy tűnik, hogy egyre élhetőbb. Épül, szépül, fejlődik... vannak impozáns templomok, kastélyok... nem is egy... és a park! A város peremén található iparterületről nem is beszélve (vagyis itt még munkahely is akad bőven). És akkor azt még nem is említettem, hogy milyen közel van Székesfehérvár, és mennyi további látnivaló van a környéken... várak, kastélyok... a Vértes...erdő, túra... mi kell még?! 
Azt hiszem, hogy megéri Móron és környékén kirándulni. Ha ezek után Te is úgy érzed és gondolod.... 

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése