Oroszlányi kirándulós napok

Oroszlányi kirándulós napok

Kora tavaszi kirándulásunkkor Oroszlány környékén szerettem volna körülnézni. Egy kis vár, egy kis kastély…. egy kis kirándulás, már nagyon hiányzott. A hosszúra nyúlt tél miatt igazán még se jó idő, se meleg, se zöld, se szép erdő, ezért úgy gondoltam, hogy ez lesz a legjobb, hogy ha ezen a környéken nézünk körül. Végül is van bőven látnivaló, ami a zöldellő tavasz nélkül is élvezhető, nem kell mindig megvárni a nyarat.


Segítségül hívtam a csodálatos térképemet (tudod... Magyarország történelmi értékei), hogy lássam, milyen történelmi látnivalók vannak ezen a környéken. Persze megkérdeztem pár netes oldalt is (tudod… ezeket ajánlom baloldalon lejjebb), majd mindent összevetve elkészült a terv. Így nézett ki:

És hogy miként is alakult?!... Itt elolvashatod.

És ne feledd, ha a kis képekre kattintasz, akkor az egyes látnivalókról külön leírást olvashatsz és még több képet láthatsz! Ne hagyd ki azokat sem!!

1. nap - Kedd

Nem indultunk kora reggel. Mire összepakoltunk, mire elindultunk, már 9 felé járt. Gyors kerék-csekkolás után már vettük is az irányt Székesfehérvárnak. Mi a 63-s főúton jutunk el leghamarabb Székesfehérvárra. Itt már csak a városon kellett átverekednünk magunkat. Hát igen… kedves kormányunknak köszönhetően már nem használhattam ingyen azt a városelkerülő utat, amit előtte hosszú éveken keresztül útdíj nélkül tudtam használni. Ezt a szívást… be kellett mennünk a belvárosba, és elég sok időbe került mire átjutottunk, főleg az útlezárások miatti kavargás.

De amint túljutottunk a városi labirintuson elég hamar el is értünk az első látnivaló helyszínére, ami Zámoly volt. Itt a templomromok voltak a megjelölt látnivalók. Előzetes kutatásaimból tudtam (tudod a listáim!), hogy Zámolyon két templomrom is van. Az első mindjárt ahogy a községbe érnénk a temetőnél található.
Amint megláttuk a templomot már is kanyarodtunk be az első kiútra.

Miután ezt megnéztük már mentünk is megkeresni a másikat, ami a Gánt felé vezető körforgalomnál található.


Zámolyon már túl, jó-pár méterrel odébb,  de még oda tartozik. A községtábla után egészen a körforgalomig kell menni. Nem volt nehéz megtalálni.

Aki szemfüles az valóban látja már a körforgalomból is, hogy hol is van az a rom. És amennyire látni lehet, olyan könnyen meg is lehet közelíteni és megtekinteni.
Nagyon hamar megtaláltuk mi is, és megnéztük amit meg lehetett nézni.

Ezután utunk Csákvár felé vitt. Ott a kastélyt szerettem volna megnézni. Nem is értem, hogy a neten mit láthattam, mert mint a helyszínen kiderült nem hogy nincs belépő, de ebben a kastélyban egy tüdőszanatórium működik. Valamit nagyon elnézhettem, vagy így megviccelt a Google. A lényeg, hogy megtaláltuk, ott a kastély, csak épp nem olyan formában áll rendelkezésre a látogatók számára, mint ahogy gondoltam. Úgyhogy nem lehet belülről megtekinteni, csak kívülről. A kastélyt körbe lehet sétálni és ennyi. Végül is… kastély az kastély, és ez is több mint a semmi.

A kastélylátogatás során hallott információk szerint a község szélén van-volt egy látnivaló, amit nem vettünk észre. Az egyik kedves bácsi nagyon lelkesen ecsetelte, hogy ha érdekel és időnk engedi, akkor azt is érdemes megtekinteni. És ha már itt vagyunk és időnk valóban engedi, akkor megnézzük. Szerencsére hamar meg is találtunk. Ez volt a Lőportorony. Nem nagy szám, de ha már Csákváron járunk, és említették is, ... no meg sejtettem is, hogy melyik lehet az, akkor miért hagynánk ki.

Viszont ha már egy kicsit visszafelé mentünk, akkor már azt a nagy kéttornyú templomot is megnéztük. Már ahogy messziről látja az ember és elmegy mellette érezhető, hogy az átlagos templomokhoz képest sokkal nagyobb, impozánsabb a megjelenése, és azt sugallja, hogy érdemes megnézni. Úgyhogy meg is néztük.

És ha már azt megnéztük, akkor egy kicsit hosszasabban sétálunk a községben, és kíváncsiságunkat kielégítvén még megnéztük, hogy talán az a feltűnően színes sárga torony  is templom-e vagy sem.
Az örömteli izgalmas torony-felfedezés közben kiderült, ez nem templom. Viszont nem tartott örömünk és jókedvünk sokáig, mert egy nem túl kedves és modortalan néni rontott ki a felirat nélküli ajtó mögül és közölte, hogy ide nem mehettünk volna fel engedély nélkül. A tények, hogy a torony bejárati ajtaja nyitva állt, felirat nulla, a toronyba vezető lépcső elején semmi akadály, ami megakadályozott volna, és a másik ajtón, ahol úgy tűnik, hogy érdeklődni kellett volna, csukva és felirat nulla. Hát persze, hogy ilyenkor a kíváncsi turista bemegy, felmegy és körülnéz. De mindezen tények mellett a néni elkezdte mondani a magáét, hogy az emléktáblából tudnunk kellett volna, hogy belépős, plusz a hosszú épület másik végén az ablakba kifüggesztett kiírásból tudnunk kellett volna, hogy ez a múzeumhoz tartozik és nem lehet csak úgy felmenni. No szép. Bár új élményekkel, de feszülten és idegesen távoztunk.

Utána még megnéztünk egy másik templomot is, de azt már csak messziről. Nem is lehetett bemenni, mert egy otthon (idősek otthona) belterületén zárt kapuk mögött található.

A néni buta és modortalan viselkedése elvette a kedvünk attól, hogy Csákváron tovább nézelődjünk. Főleg, hogy a másik templomot se lehetett jobban megnézni. Úgy tűnt, hogy kiaknáztuk Csákvár látnivalóit.

Könnyű és gyors búcsút vettünk Csákvártól és mentünk is tovább. Reménykedtem, hogy a következő program/ látnivaló majd oldja feszültségünket. Ez pedig végre egy vár volt! Plusz egy kis erdő, egy kis túra. Kicsit kellemesebb és ember-mentesebb következett.

A Csáki várat, vagy ahogy még nevezik, az Oroszlánkő várát kerestük meg. Mert ugyebár az embernek mindjárt eszébe jut, hogy Csák’vár’-on vár is van? Vanni van, illetve volt, illetve egy kicsit odébb az erdőben kereshető meg az említett vár, ami Csákvárhoz tartozik. Mentünk is a felettébb hűvös és szeles időben, hogy megkeressük azt. Még a barlangot is megtaláltuk.

Miután hamar meglett mindkét látnivaló, és feszült lelkiállapotunk feloldódott,... és időnk még bőven volt, ezért utunk a következő látnivalóhoz, az oroszlányi Bányászmúzeum felé vitt. Háborús állapotokra emlékeztető környezetbe érkeztünk, és elégé nehezen találtuk meg a bejáratot. De meglett és lelkesen elkezdtünk csöngetni, de semmi. Nem volt nyitva! Mondom mi? Nem értettem, hogy miért. Direkt megnéztem a neten, hogy keddtől vasárnapig nyitva van. De a kapun a kiírás szerint kedden is szünnap van. Na így higgyen az ember a neten található információknak. A kastély esetében is, meg a múzeum esetében is megvezetett az internet. Hiába van ott két gombnyomásra az információ, úgy tűnik, hogy nemcsak hogy jobban kell figyelni, hanem jobb ha az ember előre személyesen érdeklődik, főleg ha körutazásokat tervez.

De semmi baj, mentünk tovább a következő látnivalóhoz. Délután már éreztem, hogy valami nem fog beleférni a mai napba és a múzeum szinte önként jelentkezett erre. Így legalább meg tudtuk nézni a Kamalduli Remeteséget. Majdnem. Mert bár nyitva volt, időben is érkeztünk, de a srác elmondta, hogy a kastély még nem látogatható, ezért igazából nincs mit nézni. Ezt a szívást. Tán elindult a pech-sorozatunk?! De rendes volt, azt mondta, hogy a belső udvaron és a templom körül tehetünk egy sétát, ingyen. Úgy is lett... legalább körbenéztünk.

És nem csak a remeteséget, hanem a kastélyt is megtekintettük amennyire lehetett.

Láttuk is meg nem is. Hm… úgyhogy a kastély teljes megtekintéséhez egyszer majd még el kell mennünk.

A nem túl kellemes hűvös szeles időben mára elég is volt ennyi.
Úgyhogy irány a szállás. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert épp akkor futottunk be, amikor a vendéglátós recepciós nő már menni készült. Elsőre nem értettem a probléma lényegét, de elmondta, hogy most mégse lett volna itt senki estére, aki fogadjon mindet ezért szeretett volna telefonon elérni.
De hát a lemerült mobilomat hívhatta (ilyenek ezek a mobilok, mindig akkor hagynak cserben, amikor nem kellene), úgyhogy baromi nagy szerencsénk volt, hogy pont akkor estünk be, amikor még látta, hogy egy ismeretlen kocsi készül leparkolni a vendégház parkolójában. És hogy milyen is volt a vendégház?... Klikk a képre.

A nap végére már csak az volt a fontos, hogy pihenhessünk egy jó nagyot.

2. nap - Szerda

Bár messze nem volt díjnyertes a szállásunk, de meglepően jó aludtunk. Vagyis a szállás a célnak megfelelt. A hosszúra nyúlt reggel után lassan meg is indultunk a mai napi látnivalókat megkeresni. Az időjárás nem hogy jobb lett volna a tegnapihoz képest, hanem még rosszabb lett! Borús, hideg és esőre hajló időjárás köszöntött reggel minket. Stratégiailag úgy tűnt induláskor a legjobbnak, ha először a Vitányvárát nézzük meg, legalább is amíg nem esik az eső. Hát ez a terv pontosan addig élt, amíg be nem szálltunk a kocsiba, mert akkor szinte percre pontosan elkezdett cseperegni az eső. Ezt a szívást…. akkor a vár mégiscsak törölve. Így maradt az első útvonalterv. Bár úgy voltam, hogy Környéig így is úgy is el kell menni és majd meglátjuk, hogy ott esik-e az eső vagy sem, és annak a függvényében majd döntünk, hogy merre lesz az arra. Mire Környére értünk, nem hogy elállt volna az eső, hanem még jobban rákezdett. Szomorú voltam, hogy az égiek nem támogatják a napunkat. Jobb híján hát a másik várnak, a Gesztesi várnak vettük az utunk.

Környét elhagyva szinte ott robogtunk el a templomrom mellett, ami nem csak hogy listás, de a napi látnivalók közt is szerepelt, így hát csöpögő esőben meg is tekintettük. Gyorsan, röviden, tömören és percről percre egyre vizesebben felmértük a látnivalót, s már menekültünk is vissza a kocsiba.

Tovább haladtunk a vár irányába, de az eső csak nem akarta abbahagyni az értelmetlen csepergést. Így hát mint afféle időhúzás, hátha csak abbamarad az eső és kisüt a nap, megnéztük Vértessomlón a kastélyt.
Szépen lassan gurultunk, hogy bőven időt hagyjunk az égieknek, hogy elűzzék a felhőket. S így lassan, gyök 20-al be is értünk Vértessomlóra, ahol szinte GPS nélkül, a 0.0-ás térképemmel is megtaláltuk a kastélyt.

Egy Eszterházy kastély 21. századi puccba vágva. Szinte nem is gondolná az ember, hogy ez kastély volt valaha. De ha már listás lett, és arra jártunk, és az eső nem enyhült, akkor ez is belefért a látnivalók közé.
A templomromhoz hasonlóan... percről percre egyre nedvesebben mértük fel a látnivalót. Pár klikk és újra a kocsiban ülés tűnt a legjobb megoldásnak.

Persze hamar megvolt, úgyhogy jobb híján mentünk a Gesztesi vár felé. Reménykedtünk, hogy mire odaérünk, addigra az eső is eláll.
Szinte így is lett. Kész csoda... Úgy tűnt, hogy az égiek figyeltek ránk.
A vár persze nem hogy nem volt nyitva, de egyáltalán nem volt látogatható a rossz állapota miatt.

Úgyhogy épp hogy csak vetettünk rá egy pillantást kívülről. S bár az eső már nem esett, de az a dermesztő hideg, ami szinte a télre emlékeztetett, a kiskabátban nem volt túl kellemes. De láttuk, amit látni lehetett. Még egy várral sikerült közelebbről megismerkedni. Belülről majd legközelebb.
Bár a vár állapotát, és a kordonok mögötti kőkupacokat eltekintve még hosszú ideig nem lesz látogatható állapotban a vár. De legalább láttuk a lényeget. És a kevésbé lényegeset is. Megtekintettük a bevezető út mellett található lépcső tetején található szikla-mélyedésben kialakított Szűz Mária kegyhelyet is.

S mintha már nem esett volna az eső, ahogy a vártól és környékétől távolodtunk. Azért még megálltunk Várgesztesen és megnéztük, hogy milyen szép templomuk van.

Ezután már nem hogy nem esett az eső, de a napocska itt-ott még elő is bújt a felhők megül. Tökéletesen időzítettek az égeik. Már robogtunk is Vitányvár felé.
Minden info adott volt, csak épp egy kicsit félreértelmeztem a turistatérképet. Ugyanakkor az erdészeti sorompó jelentését pedig egy kicsit tágan értelmeztük, köszönhetően a nyitott sorompónak. Nem is tudom, hogy szerencse és áldás volt-e, hogy pont a kereszteződésnél való tanácstalanságunk közepette hajtott be egy erdész a sorompós út felé. S gondoltam, akkor talán mi is mehetünk, és már indultam is. Végül is a térkép szerint mintha arra lenne az út, ami turista útvonal is, meg autózható is. Hát gondoltam,... s rosszul gondoltam. Amit pár méter után egyszer csak az út közepén megálló és már kocsin kívül várakozó szimpatikus fiatal erdészférfi személyesen is jelzett. Hát igen.. nem szabadott volna behajtani. Lehet menni a turistajelzés után, csak épp nem autóval, hanem gyalog. De nagyon kedves volt. Nagy Zoltán erdész egy úriember, és nem csak hogy nem büntetett meg minket és nem toloncolt ki, de még meg is mutatta, hogy akkor hol is van az az elágazás, amit kerestünk,... és akkor menjünk gyorsan és remélhetőleg másnak nem szúr szemet hogy ott vagyunk. Utólag is nagyon köszönjük Zoltánnak, hogy nem rontotta el a kirándulásunk a dermesztő hidegben és kedvességével támogatta, hogy egy újabb várat mondhassunk látottnak.

Gyorsan meg is néztük a várat, és mire a végére értünk már a jó idő is távozóban volt. Gondoltam, hogy akkor már csak egy látnivaló lenne, a Bányászati múzeum, ami tegnap elmaradt. Pont jó lesz, mivel az időjárás újra eléggé barátságtalanra fordult. Kár hogy a múzeumban se volt melegebb mint kint. Pedig maga a múzeum nagyszerű volt! Messze felülmúlta azt, amit vártunk és gondoltunk. A hideg ellenére is nagyon jó volt!

És még így is volt elég sok időnk estéig. Nagy tanácskozás után Tatabányának vettük az irányt, hogy akkor ott megnézhetnénk a Turult, és talán még a barlang megtekintése is belefér az időnkbe. Így is lett. Ki gondolta, hogy ennyi minden belefér egy borongós, és felettébb változékony időjárású hétköznap délutánba.  Szinte már ezerrel sütött a nap mikor a Turult néztük meg. És a barlang is belefért egy könnyű séta mellett.

Ezek után már csak a vacsora hiányzott, amit a tatabányai plázában ejtettünk meg. Fáradtan és elég későn értünk vissza a szállásra, úgyhogy már csak a fürdés és alvás maradt. A holnapi nap is érdekes lesz, hosszú lesz az út hazafelé, úgyhogy pihenni kell.

3. nap - Csütörtök

Annyira flottul nem indult a nap, de mivel ez már a hazautazás napja, ezért összeszedtük magunkat, a cuccunkat és már indultunk is. Előbb kicsekkoltunk és rendeztük a számlát és már indultunk is. Először még szereztünk elemózsiát aznapra az oroszlányi Tescoban, a benzinkút is pont ott volt, úgyhogy kapóra jött, mert tankolni is szükséges volt már.

Ezután indultunk is, hogy megkeressük az erre a napra gondolt látnivalókat.

Elsőnek a Gerencsér várat szerettem volna megnézni. Csak reménykedni tudtam, hogy most nem egy sorompós erdészúttal találkozunk megint. Első nap még rendben volt és gond nélkül megúsztuk, második nap már majdnem megütöttük a bokánk, de hogy harmadszor is belefussunk egy ilyenbe, az már fura és elgondolkodtató lett volna. De szerencsére Pusztavámon az az út amit én is kiszemeltem, legálisan használható volt, és még az elágazó után is, ami szinte egészen a várromig vitt.

Úgyhogy szerencsésen megnéztük a várat.

Innen szinte alig pár száz méterre volt a másik látnivaló, a Vértesszentkeresztesi bencés apátság. Egy másik aszfaltozott úton el is jutottunk oda. Legalább is a közelébe, ahol csekély jelzés utalt arra, hogy arra kell keresni. Nagy reményekkel mentünk az úton felfelé. De ami ott és utána várt....

Erősen megváltozott érzelmi állapotban a következő látnivaló felé vettük az irányt. Először is visszamentünk a községbe, Pusztavámra.
Az elágazónál állva pedig úgy döntöttem, hogy ha már itt járunk, akkor megkeressük azt a vadászkastélyt is, ami alig pár méterre kell legyen a kereszteződéstől.

Talán nem is látogatható, úgyhogy akkor pár percet megér hogy megnézzük, hogy milyen manapság az a vadászkastély. Nem vártam és nem reméltem semmit, de határozottan pozitív csalódásban volt részem.

Ezután már tényleg hazafelé vettük az irányt. Móron még úgy is van egy, kettő, három kastély is, amit meg szerettem volna nézni. Ha már úgyis átutazunk a városon akkor miért ne.




Móron egy kellemes laza séta közben néztük meg a kastélyokat és a belvárost.

Kezdetnek megnéztük a templomot.

Majd a nagyon szép parkon keresztül sétálva a Lamberg kastélyt néztük meg. A kastély épületét megnéztük, de a kiállításokat egyelőre hanyagoltuk, mivel ez a kastély is épp felújítás alatt volt.

A hosszasabb kastélynéző séta után a város többi részét néztük meg a központi körforgalom körül.

Móron a másik templomot is megcsodáltuk, most egy kicsit távolabbról.

Sajnos már eléggé délután volt, és már nem nagyon volt időnk, hogy a többi napirenden lévő kastélyt is megtekintsük. Ahhoz sajnos le kellett volna térni a főútvonalról, amire már nem volt időnk.
De nagy reményekkel mentünk a Csókakőre, hogy megnézzük a várat, amit tudtommal utolsó ottjártunk óta felújítottak. Mivel már nem igazán volt arra időnk, hogy túl sok időt töltsünk ott, és tudtam, hogy kocsival is fel lehet menni a várig, ezért azt az utat megtalálva már gurultunk is felfelé. Csak hát azok az információk...... Ez a vár felújítás terén még nem volt kész! Még messze folytak a munkálatok! Szinte a cél előtt találtuk meg a tiltó táblát is, hogy nem szabad felmenni kocsival. Mintha egy kicsit rossz helyre rakták volna ki.

De a biztonsági bácsi rendes volt és elmondta, hogy hétköznapokon építkeznek, de hétvégén, szombat-vasárnap saját felelősségre meg lehet tekinteni a várat. Hát ez az info valahogy nem jött át korábban. Kicsit szomorúan, de újabb tudnivalóval felvértezve távoztunk is a vártól. Az előbb említett információknak megfelelően talán majd legközelebb, lehetőleg hétvégén, beugrunk mi is, hogy megnézzük, hogy mennyi és milyen változások mentek végbe azóta, hogy utoljára itt jártunk.

Idő híján innen már tényleg csak hazafelé vitt az utunk. Hát ha ezt a sok mindent tudtam volna, akkor másképp is lehetett volna ez a három nap és a látnivalók megtekintése. De hát egy csomó mindent nem tudhattunk előre. Időm se volt alaposabban felkészülni, a net se mond el mindent, és hát mitől kaland egy kirándulás ha nem ettől! Megkeresni, felfedezni, megélni!

Igazi kalandtúra volt ez a három nap! Sok látnivalóval! 3 nap,... 400 km,... 4 vár,... 6 kastély,... 5 templomrom,... számos templom,... 1 múzeum,... és ezenkívül kilátó, barlang, és egyéb érdekes látnivalók.