Egy hétvégi kirándulás. Csak úgy, mert menni szerettem volna és látni valamit. Összegyűjtettem jó pár látnivalót azon a környéken, amerre a kedvem húzott, és így lett az irány Somogy megye.
A kereki várat szerettem volna mindenképp megnézni, mert hogy listás vár. Én már csak így hívom, amióta kielemeztük azt a magyarország várai posztert. Kereki a Balaton irányában nincs is olyan közel....úgyhogy komoly egész napos program kellett. Mivel Igal is eléggé felcsigázta az érdeklődésem, ezért gondoltam, hogy majd délután akkor ott fogunk fürödni. De mivel a vár nem tűnik se nagynak, se nehezen megközelíthetőnek, ezért kellett még valami, ami lefoglalja időnket ha már annyit utazunk. Somogyvárat szúrtam ki, és annak környékén található látnivalókat. Szép körutat terveztem. És hogy ez hogy is valósult meg. Hát hm.....érdekesen. Szokták mondani, hogy ember tervez isten végez. No ez is ilyen lett.....
Ami biztos volt, hogy a legtávolabbival kell kezdeni, a Kereki várral. Így is lett. Nem túl sietősen, előtte kávézósan nyugodtan indultunk el Kerekinek. Bár a GPS megint elvitt az alsóbbrendű utakra, a fenemegette, hogy nem tudja rendesen tenni a dolgát. Zötyögve és egyre jobban izzadva - mert hogy eléggé meleg volt - fel is értünk Kerekibe. A várhoz vezető utat is elég könnyen megtaláltunk, és a bevezető útnál az egy-szem táblát, ami mutatta, hogy merre is lehet felmenni, és hogy a választható utak milyen hosszúak.
Bizonytalanul gurultunk egészen addig, amíg az utolsó meggyőző leállóig értünk. Ami pont olyan volt, mint a leírásban, amit a neten találtam. És is ott volt a dombocska, aminek a tetején tudtuk, hogy ott van a várrom. Gyors kenecölés után, mert hogy azért tűzött a nap rendesen, indultunk is, hogy megkeressük a felvezető utat. Elég hamar meg is találtuk a legrövidebbet. Ahogy az erdős részhez értünk, szinte az orrunk előtt magasodott a magasba az a bizonyos legrövidebb út, ami a leírásokkal ellentétben nem 300 méter, hanem 700 méter. És hogy hogyan is? ....hát úgy! hogy direktbe mászod meg a domboldalt. Elég keményen meredek volt, és komolyan el is bizonytalanodtam, hogy biztos, hogy ott kell-e felmenni, és még inkább, hogy biztos, hogy mi ott akarunk felmenni?!?!? De mire végigfuttattam eme komoly gondolatsort, addigra anya már messze elkezdte megmászni a domboldalt. Végül is....felfelé még talán talán....Valamibe csak tudunk majd kapaszkodni. Csak ne lett volna olyan csúszóóós a placc. Sáros volt a talaj, és bizony bizony, nem is tudom hogy hány fokos szögben felfelé (szerintem egy 60 biztos hogy volt) menni nem olyan egyszerű, főleg ha kicsúszik néha alólad a talaj. De nagyon ügyesek voltunk, és felértünk. Még ha a vádlim meg is érezte,....biztonságban felértünk.
A látvány pont olyan volt, mint a képeken. Semmi extra, de hát láttunk már ennél sokkal karcsúbb és gizdább várromot is, úgyhogy nem akarom leszólni....kis várromocska volt...aranyos várrom. És odafönt nem is voltunk egyedül, mert egy négyfős lánybanda épp akkor volt ott, és ők is ezerrel fényképeztek. Így hát megosztozva a várromon megnéztük, amit lehetett, elkészültek a képek, és még ebédeltünk is.
Majd anya meghozta a végzetes döntést.....Lefelé is ugyanarra megyünk. TE JÓ ÉG! Felfelé még csak-csak, de hogy lefelé is! Azért azt én nem feltétlen vállaltam volna be magamtól. Annyira azért nem siettük a következő helyre, hogy egy laza 1.5km-es könnyebb lefelé út ne fért volna bele. De anya nagyon határozott volt, és hát ha ő nem ijedt meg, és szerinte kivitelezhető, akkor miért ne. Csak épp kellett keresnem előtte magamnak is egy botot, mert hogy azt a sáros, csúszós 60 fokos domboldalt lefelé, bot nélkül megtenni felért volna egy halálos ítélettel. Ilyenkor úgy érzem, hogy tényleg nem vagyunk normálisak, és az átlagtól nagyon is eltérünk. Mert hogy a felettébb fiatal lányok sem próbáltak ott lejönni, és persze hogy előbb le is értek a könnyebb úton, mint mi. De ez várható volt. A legnehezebb terepet választottunk. És hát...ha már a vár nem volt elég kalandos...akkor legalább a túra legyen az. És az is volt. Kész csoda, hogy épségben leértünk, és hogy egyikünk se csúszott meg. Hát nem volt semmi, ahogy anya mondaná.
Amint összeszedtük magunkat már gurultunk is tovább a következő állomáshoz. Ez pedig a somogyvári bencés apátság romja volt. Gondoltam, hogy végül is ez nem olyan borzasztó nagy távolság belefér, és majd a fürdőben úgyis kipihenjük magunkat.
Szóval egy kis kerülővel irány Somogyvár és környéke. Nem tűnt valami rövidnek az út, sőőőőt.....abban a nagy melegben és kánikulában elég hosszúnak tűnt. De legalább ahogy odaértünk hamar megtaláltuk a látnivalót. Bár GPS-nek továbbra is elég komoly ötletei voltak, hogy hol kellene mindig lefordulni, meg befordulni. Nem is vagyunk jóban. Ki gondolná, hogy a 21.században, ilyen technika mellett még ilyennel kell küszködni. Nem egészséges na, főleg nem vezetés közben, amikor éppen megint nem a dolgát teszi és csak idegeskedni és káromkodni lehet.
No de,......odataláltunk. És hát mikor előre tájékozódás céljából infót kerestem, nem volt valahogy elég egyértelmű, hogy ez az egész látnivaló Szent László emlékhely címszó alatt fut. Pedig így volt.
És belépőstül, mindenestül az volt az a hely, ahol az apátsági romokat meg lehetett tekinteni. Szó se róla nagyon jól megcsinálták. Belépő váltás után volt egy normális mosdó épület. És előtt egy kávé automata is! , ki gondolta volna. Ilyennel azért nem sűrűn találkoztunk még eddig. És hát hiányzott is a kávé a melegtől álmos ebédidő után, így hát gondoltuk kipróbáljuk. Ittunk is volna.....és hát végül is ittunk is....de hogy ilyen szar és rossz kávét! Anya kávéja, amit ráadásul csak félig töltött az automata, olyan pocsék volt, hogy én már inkább egy csokit kértem, hogy akkor majd azzal összeöntjük és keverünk kutyulunk valami ihatót. A vicc az, hogy a második pohár tartalma teljesen belefért az elsőbe....hm...nodeazért, hogy ennyire kevés legyen az a kevés, az azért már vicc. Szörnyű volt meginni. Csak az enyhítette mérgemet, hogy legalább a túloldalon álló épület előtt egy tekerőke, avagy pénzérme-tekerő állt, és legalább lett egy érmém.
Látnivaló tekintetében hát hm....nem kell olyan nagy dologra gondolni...Viszont mégis a maga nemében nagy volt a rom, és a környezetét is szépre megcsinálták, és gondozott volt. A kilátó, amit a romok mellé építettek egyenest szupi ötlet volt, mert hogy a kilátóról még jobban rá lehetett látni a romokra, és nagyon impozáns képet nyújtott. Legfölülről meg még a kilátásban is lehetett gyönyörködni.
A romokat be is jártuk, ....és hát persze hogy a kis belső udvarban megnéztük a fűszernövényeket is. És volt egy eddig még nem látott és nem szagolt növény, ami az orromnak nagyon ízlett. Hasonló a citromfűhöz, de kisebb, aszottabb levelekkel és sokkal intenzívebb illattal.
Miután körbesétáltuk a helyet mentünk is tovább, mert hogy Igal felé vezető úton még sok látnivaló van.
Először is következő biztos látnivalóhoz mentünk, méghozzá a Somogyvámosi Pusztatornyot kerestük meg. Ahhoz képest, hogy ez is csak egy rom, ráadásul a falu végén, kint a mezőn, elég jól ki volt táblázva, hogy merre is kell menni. Így hát elég könnyen megtaláltuk. Örülök, hogy megkerestük....ilyet azért nem lát minden nap az ember. Sőőőt...majdnem hogy ebből a romból még több volt, mint a Kereki várból. Érdekesek ezek a romok, végül is mindegyik egy kicsit más, és pont ezért érdekes ez a romkeresés.
Elmentünk az ominózus Krisna-völgy mellett is, még mondtam is anyának, hogy 'itt laknak', de nem gondoltam volna, hogy az látogatható is. De anya nagyon kíváncsi volt. Így hát mivel nem lehetett arra menni tovább, amerre a GPS vitt volna minket át Igal felé (már megint úttal földes útra akart vinni), ezért visszafelé mentünk, újra a Krisnások felé, ahol is anya kíváncsiságának eleget téve bementünk. Mint kiderült nagyon is be lehet menni, és meg lehet nézni őket. Olyannyira, hogy komoly recepció fogadta a jónépet és be lehetett menni a kis 'falujukba'. Mentünk is volna, de annyira mégse akaródzott, mert hogy az is sok idő, és annyi időnk már nincs, hogy kényelmesen körbejárjuk az egészet, és amúgy is fürödni jöttünk, úgyhogy akkor menjünk.
Majdnem így is lett. Majdnem.....mert hogy Krisna nem akarta, hogy ne nézzük meg, és tett is róla :)
Mivel a googgle térkép is azt mutatta, hogy megoldható az Igal felé átjutás, és nem kell lemenni Kaposvárig, és még a GPS is ezt kezdte mondani és állítani, ezért én hittem neki és mentünk utána. Ej csak ne tettük volna. Mert hogy se a GPS, se én nem tudtam, hogy egy cigányok lakta falun menne keresztül az útvonal. Már ha lett volna útvonal. Egy zsákfalú volt, mindkét irányból! Mert amikor már a település végégre értünk és elfogyott az út, és nem volt egyetlen látható és autózható leágazó sem, akkor kezdtem komolyan kétségbe esni. Kínomban meg is kérdeztem egy épp az úton sétáló lányt, hogy mondja már meg, hogy itt merre lehet Gamás felé tovább menni, mert hogy GPS szerint itt van út. Nos. Mivel helybeli kis sötét lányka volt, ezért gondoltam hogy csak tudja Teljesen jótakaróan el is mondta, hogy van, de úgy elmosta a nagy esőzés, hogy most nem igazán járható. Mérgelődtem is ezerrel, hogy akkor most mehetünk vissza? meg hogy akkor most merre? és nem lehet itt sehol se átvágni a két főút között? és le kell menni mindenképp Kaposvárig?!?!! Ezt a szívást! És még hogy GPS! Ilyenkor mintha direkt kibaszna velem. Persze nem akartam elhinni, hogy nem lehet tovább menni...és egy egész normális behajtónál hirtelen felindulásból behajtottam. Ej ne tettem volna, mert hogy konkrétan egy házhoz és annak az udvarába hajtottam be. Jesszusom!, azt hittem hogy a frász jön rám, olyan gyorsan fordultam, ahogy csak lehetett, és már ott se voltunk. Pedig már jött ki a néne, hogy ki az és mit keres az udvarában. És persze hatalmas nagy egyetértésben ezerrel gurultunk vissza Somogyvámosra, és ha másfele nem megy, hát nem megy, de cigó-telepre többet nem megyünk. Mikor kiértünk, akkor kezdett leesni, hogy sokkal rosszabbul is járhattunk volna. De szerencsére semmi....csak a para maradt, és az idegeskedés, hogy most mekkora kerülővel juthatunk el Igalba.
Viszont ahogy gurultunk Somogyvámos felé egyre nyilvánvalóbb lett, hogy talán azért volt ez, hogy visszamenjünk és igenis megnézzük a Krisna-völgyet, mert Krisna így akarta. Az égi jelek.... Mondhatnám, hogy minden út Krisnához vezet, de egy ilyen eldugott szinte zsákfalúban ennyit szenvedni, jönni menni, mint mi. Úgyhogy az egyértelmű jelek után mentünk is vissza Krisnáékhoz, és be is mentünk körülnézni. Igaz, hogy így csak másfél óránk maradt, de a lényeget még meg tudtunk nézni. És még egy idegenvezetős templom bemutatást is elcsíptünk. Csak nekünk! Hihetetlen, ....szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pénzünkért azért kaptunk is valamit, láttunk is, meg még hallottunk is nagyon sok új és érdekes dolgot. Igaz, hogy mindent nem tudtunk megnézni, de mindenképp megérte bejönnünk. Főleg, hogy Igalba se értünk volna már úgy oda, hogy értelme lett volna még bemenni fürödni. Így legalább láttunk valami teljesen mást, és érdekeset, amit sehol máshol.
Elég későn jöttünk ki Krisnáéktól, és hát innen a hazaút is elég hosszú volt még. Ezért már semmilyen más program nem jöhetett szóba....Majdnem....
Mert hogy kifelé a községből megláttam, hogy ott van az a Szécsényi kastély, amit szintén a neten láttam. Úgyhogy gyorsan befordultunk, hogy ha mást nem is, de kívülről megnézzük, hogy milyen is ez a kastély. Mivel iskolaként működtetik, ezért nagyon mást nem is vártam, mint hogy kintről megnézzük, és személyen győződünk meg arról, hogy mekkora az akkor, és hogy milyen állapotban van. Semmi extra....szép lehetne...ha nem iskola lenne, és valaki áldozna rá pénzt, így viszont úgy tűnik, hogy ez is az enyészeté lesz. De legalább ezt is láttam. :)
Innen már tényleg hazafelé vettük az irányt, mert hogy elég sokat kellet még menni. Úgy két óra volt még az út. Este kilencre értünk.
És hát amit nem is meséltem, mert nem akartam megszakítani az élménybeszámolót (nehogy elveszítse az olvasó a fonalat). Valami érthetetlen, és megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, pont valahol a nap felénél (még Somogyvár előtt kezdődött) ...megállapítottuk, hogy mindkét hátsó lámpám olyannyira be van ázva, hogy az egyik indexet ki is csapta, és hogy nem látják hátulról, ha indexelek. Az még hagyján, de hogy a műszerfalon meg dupla olyan gyorsan kattogott az index, és ugyanígy az első index. Csak épp hátul nem látszódott semmi. Ezt a szívást! Utána egész úton amikor mentünk azon idegeskedtem, hogy nehogy baj legyen belőle, mert soha nem tudni, hogy ki nem figyel oda eléggé. Úgyhogy kínomban minden kanyarodásnál a másik indexet raktam ki, mert inkább higgyenek hülyének mint hogy belém jöjjenek. Szóval nagyon érdekes volt, erőteljesen színezte a napi hangulatot. Még jó hogy épségben hazaértünk. Veszélyes egy nap volt ez! Izgalmakban és kalandban nem szűkölködött, sőt, szinte már majdnem hogy túl sok is volt.
No de,......odataláltunk. És hát mikor előre tájékozódás céljából infót kerestem, nem volt valahogy elég egyértelmű, hogy ez az egész látnivaló Szent László emlékhely címszó alatt fut. Pedig így volt.
És belépőstül, mindenestül az volt az a hely, ahol az apátsági romokat meg lehetett tekinteni. Szó se róla nagyon jól megcsinálták. Belépő váltás után volt egy normális mosdó épület. És előtt egy kávé automata is! , ki gondolta volna. Ilyennel azért nem sűrűn találkoztunk még eddig. És hát hiányzott is a kávé a melegtől álmos ebédidő után, így hát gondoltuk kipróbáljuk. Ittunk is volna.....és hát végül is ittunk is....de hogy ilyen szar és rossz kávét! Anya kávéja, amit ráadásul csak félig töltött az automata, olyan pocsék volt, hogy én már inkább egy csokit kértem, hogy akkor majd azzal összeöntjük és keverünk kutyulunk valami ihatót. A vicc az, hogy a második pohár tartalma teljesen belefért az elsőbe....hm...nodeazért, hogy ennyire kevés legyen az a kevés, az azért már vicc. Szörnyű volt meginni. Csak az enyhítette mérgemet, hogy legalább a túloldalon álló épület előtt egy tekerőke, avagy pénzérme-tekerő állt, és legalább lett egy érmém.
Látnivaló tekintetében hát hm....nem kell olyan nagy dologra gondolni...Viszont mégis a maga nemében nagy volt a rom, és a környezetét is szépre megcsinálták, és gondozott volt. A kilátó, amit a romok mellé építettek egyenest szupi ötlet volt, mert hogy a kilátóról még jobban rá lehetett látni a romokra, és nagyon impozáns képet nyújtott. Legfölülről meg még a kilátásban is lehetett gyönyörködni.
A romokat be is jártuk, ....és hát persze hogy a kis belső udvarban megnéztük a fűszernövényeket is. És volt egy eddig még nem látott és nem szagolt növény, ami az orromnak nagyon ízlett. Hasonló a citromfűhöz, de kisebb, aszottabb levelekkel és sokkal intenzívebb illattal.
Miután körbesétáltuk a helyet mentünk is tovább, mert hogy Igal felé vezető úton még sok látnivaló van.
Elmentünk az ominózus Krisna-völgy mellett is, még mondtam is anyának, hogy 'itt laknak', de nem gondoltam volna, hogy az látogatható is. De anya nagyon kíváncsi volt. Így hát mivel nem lehetett arra menni tovább, amerre a GPS vitt volna minket át Igal felé (már megint úttal földes útra akart vinni), ezért visszafelé mentünk, újra a Krisnások felé, ahol is anya kíváncsiságának eleget téve bementünk. Mint kiderült nagyon is be lehet menni, és meg lehet nézni őket. Olyannyira, hogy komoly recepció fogadta a jónépet és be lehetett menni a kis 'falujukba'. Mentünk is volna, de annyira mégse akaródzott, mert hogy az is sok idő, és annyi időnk már nincs, hogy kényelmesen körbejárjuk az egészet, és amúgy is fürödni jöttünk, úgyhogy akkor menjünk.
Majdnem így is lett. Majdnem.....mert hogy Krisna nem akarta, hogy ne nézzük meg, és tett is róla :)
Mivel a googgle térkép is azt mutatta, hogy megoldható az Igal felé átjutás, és nem kell lemenni Kaposvárig, és még a GPS is ezt kezdte mondani és állítani, ezért én hittem neki és mentünk utána. Ej csak ne tettük volna. Mert hogy se a GPS, se én nem tudtam, hogy egy cigányok lakta falun menne keresztül az útvonal. Már ha lett volna útvonal. Egy zsákfalú volt, mindkét irányból! Mert amikor már a település végégre értünk és elfogyott az út, és nem volt egyetlen látható és autózható leágazó sem, akkor kezdtem komolyan kétségbe esni. Kínomban meg is kérdeztem egy épp az úton sétáló lányt, hogy mondja már meg, hogy itt merre lehet Gamás felé tovább menni, mert hogy GPS szerint itt van út. Nos. Mivel helybeli kis sötét lányka volt, ezért gondoltam hogy csak tudja Teljesen jótakaróan el is mondta, hogy van, de úgy elmosta a nagy esőzés, hogy most nem igazán járható. Mérgelődtem is ezerrel, hogy akkor most mehetünk vissza? meg hogy akkor most merre? és nem lehet itt sehol se átvágni a két főút között? és le kell menni mindenképp Kaposvárig?!?!! Ezt a szívást! És még hogy GPS! Ilyenkor mintha direkt kibaszna velem. Persze nem akartam elhinni, hogy nem lehet tovább menni...és egy egész normális behajtónál hirtelen felindulásból behajtottam. Ej ne tettem volna, mert hogy konkrétan egy házhoz és annak az udvarába hajtottam be. Jesszusom!, azt hittem hogy a frász jön rám, olyan gyorsan fordultam, ahogy csak lehetett, és már ott se voltunk. Pedig már jött ki a néne, hogy ki az és mit keres az udvarában. És persze hatalmas nagy egyetértésben ezerrel gurultunk vissza Somogyvámosra, és ha másfele nem megy, hát nem megy, de cigó-telepre többet nem megyünk. Mikor kiértünk, akkor kezdett leesni, hogy sokkal rosszabbul is járhattunk volna. De szerencsére semmi....csak a para maradt, és az idegeskedés, hogy most mekkora kerülővel juthatunk el Igalba.
Viszont ahogy gurultunk Somogyvámos felé egyre nyilvánvalóbb lett, hogy talán azért volt ez, hogy visszamenjünk és igenis megnézzük a Krisna-völgyet, mert Krisna így akarta. Az égi jelek.... Mondhatnám, hogy minden út Krisnához vezet, de egy ilyen eldugott szinte zsákfalúban ennyit szenvedni, jönni menni, mint mi. Úgyhogy az egyértelmű jelek után mentünk is vissza Krisnáékhoz, és be is mentünk körülnézni. Igaz, hogy így csak másfél óránk maradt, de a lényeget még meg tudtunk nézni. És még egy idegenvezetős templom bemutatást is elcsíptünk. Csak nekünk! Hihetetlen, ....szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pénzünkért azért kaptunk is valamit, láttunk is, meg még hallottunk is nagyon sok új és érdekes dolgot. Igaz, hogy mindent nem tudtunk megnézni, de mindenképp megérte bejönnünk. Főleg, hogy Igalba se értünk volna már úgy oda, hogy értelme lett volna még bemenni fürödni. Így legalább láttunk valami teljesen mást, és érdekeset, amit sehol máshol.Elég későn jöttünk ki Krisnáéktól, és hát innen a hazaút is elég hosszú volt még. Ezért már semmilyen más program nem jöhetett szóba....Majdnem....
Innen már tényleg hazafelé vettük az irányt, mert hogy elég sokat kellet még menni. Úgy két óra volt még az út. Este kilencre értünk.
És hát amit nem is meséltem, mert nem akartam megszakítani az élménybeszámolót (nehogy elveszítse az olvasó a fonalat). Valami érthetetlen, és megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, pont valahol a nap felénél (még Somogyvár előtt kezdődött) ...megállapítottuk, hogy mindkét hátsó lámpám olyannyira be van ázva, hogy az egyik indexet ki is csapta, és hogy nem látják hátulról, ha indexelek. Az még hagyján, de hogy a műszerfalon meg dupla olyan gyorsan kattogott az index, és ugyanígy az első index. Csak épp hátul nem látszódott semmi. Ezt a szívást! Utána egész úton amikor mentünk azon idegeskedtem, hogy nehogy baj legyen belőle, mert soha nem tudni, hogy ki nem figyel oda eléggé. Úgyhogy kínomban minden kanyarodásnál a másik indexet raktam ki, mert inkább higgyenek hülyének mint hogy belém jöjjenek. Szóval nagyon érdekes volt, erőteljesen színezte a napi hangulatot. Még jó hogy épségben hazaértünk. Veszélyes egy nap volt ez! Izgalmakban és kalandban nem szűkölködött, sőt, szinte már majdnem hogy túl sok is volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése