Bujáki vár

Bujáki vár

Egy év késéssel de 2014-ben eljutottam a Bujáki várhoz is.
Ha még nem olvastad volna egyik irományomban sem, akkor gyorsan mondom, hogy miért is volt olyan fontos, azon túl, hogy kalandos várkeresés és kirándulás. Miután láttam a Magyarország várai csudatérképet egy másik várban, azóta azon  vagyok, hogy minden egyes azon szereplő várat egyszer megnézhessek. No és ez a vár is rajta van, vagy ahogy én szoktam mondani, listás. És ami a listán van, azt nem lehet kihagyni. :) (A lista KLIKK IDE...)

Annak ellenére, hogy már tavaly is terveztem, néztem, és most idén is elővettem a tervet és útvonalat,....valahogy nagyon nem jól tájoltam be, hogy hol is van ez a vár, és hogy honnan kel majd megközelíteni. Komoly kavargás után a faluban siketült csak megtalálni, hogy hogy is kell eljutni a várhoz vezető feljáróig.

Amennyiben Te is szeretnéd majd egyszer megnézni, akkor valahol itt keresd:

Szóval,ha megtalálod a feljárót, akkor a táblát is fogod mindjárt látni, ami duplán is mutatja, hogy merre is kell elkezdened mászni.

Mert hogy a várak régen ugyebár minimum egy dombtetőre épültek, ahova ma nekünk legtöbbször gyalogszerrel kell felmászni valahogy. Legjobb esetben pedig túraútvonal visz oda fel, jelekkel segítve utunk. Nos... itt útvonal volt.... jelzés volt..... még később a fákon is..... eltéveszteni sem lehetett volna a kocsisávnyi széles földutat.

Leírás szerint: Buják központjából a Bujáki Erdészeti Igazgatóság épületétől jobbra kezdődő úton kell elindulni a vár felé. Innen a HM üdülő irányába tartva, mintegy másfél kilométer után következik a Sasbérci kilátó elágazása. Pontosan innen, jobb felé indul a várhoz felfelé tartó ösvény. A távolság 400 méter, a szintkülönbség kb. hetven méter. A vár előtt kevéssel pihenőpad és információs tábla található.

Kicsit meredek volt, de nem vészes, és nem is hosszú úgy kb. 1 km lehetett. Leírás szerint ugyebár nem ennyi, de a lépésszámlálóm mást mondott. De lehet hogy a meredekség miatt tűnt olyan hosszúnak?!? 

Igy hát a felfele vezető 'felfedező' út nem volt különösebben izgalmas.

Útközben még egy tábla is próbálta jelezni, hogy közel van a cél. 

És valóban... a nagy lihegés közben megérkeztünk.... Legalább is feltételeztem, hogy az a bizonyos kőkupac, ami elsőként a szemem elé tárult, az már az.

És valóban......A vár. Majdnem mint a képen az elején.....de csak majdnem. Mert hát nagyon nem olyan olyan volt.

A várnál sajnos az fogadott minket, amit nem szerettem volna....gaz, lot of gaz. Temérdek várfaltakaró és élményromboló gaz. Elhanyagolt és komolyan gazzal benőtt várrom volt. Persze lehetett látni a vár falmaradványait, és abból volt is bőven, de minden gazos volt, és alig volt egy-két járható ösvény. Sajnálatos, hogy erre a sorsra jutott szegény várrom, és hogy ennyire nem foglalkoznak vele. 

Persze más mondaná, hogy ettől romantikus és kalandos. Felfedezni, hogy vajon, hol is vannak a várrom falmaradványai. Az elején nekem is annak tűnt, és hogy hogy örültem.

Aztán amikor el kezdtem menni egy kisebb ösvényen és egyre jobban küzdöttem a gazzal, a tüskékkel (itt jegyezném meg, hogy ilyen helyre célszerű hosszú nadrágot húzni!) már nem voltam olyan vidám. 

Viszont a csodálatos kilátás kárpótolt!

Szép volt odafent. És tényleg úgy éreztem magam egy pillanatra mint egy várat meghódító hős lovag.

Persze lefelé már én is megtaláltam a kevésbé gazos felvezető utat... illetve lépcsőt.

Ajánlom ezt minden arra járó figyelmébe. Még ha úgy is érzed, hogy körbe tudsz menni és úgy fel a várrom tetejére.... ne nagyon tedd, mert gazküzdelem nélkül nem úszod meg.

A nézelődés és a gazzal való viaskodás mellett látható volt, hogy van egy felső rész, én ezt találtam meg előbb és van egy alsó rész.... szintén gazos...

Azért megéri körbenézni, és a kilátást megcsodálni, minden arra alkalmas ponton. (Már ha a gaz hagyja...)

A szükséges képmenyiség, bogáncs, tüske, karcolás és kullancs beszerzése után mentünk is vissza a kocsihoz. Lefelé persze mindig könnyebb és gyorsabb is az út. Mivel nem volt másik út, ezért ugyanazon tértünk vissza a kiindulási ponthoz és kocsihoz.

Ideális kirándulás a hosszan gyalogolni nem vágyó, de mégis kalandosan várromot látni akaró, ugyanakkor gaztól, növényi és állati veszedelmektől vissza nem riadó kalandoroknak.

A helyszínen egyébként láttam, hogy tűzrakó helyek is voltak. Persze nem hivatalosan kialakított, hanem spontán emberi szándék szülte tűzrakó helyek, melyek minden arra járó túrázónak kiváló lehetőséget nyújtanak, hogy ott akár több időt is eltölthessen némi sütögetés és meleg étel elfogyasztása kíséretében .(célszerű erre azért előre készülni, mert ott fent áram, víz, étel, gyufa, és semmi hasonló nem terem, csak és kizárólag az, amit magaddal viszel.... no meg a gaz!)

És egy kis történelem, hátha érdekel:

Nem maradt fenn írásos adat, hogy kinek a parancsára és mikor emelhették a korai vármagot. Az első okleveles említésekor, 1315-ben királyi várnagy sikerrel védelmezte meg embereivel a Csák Máté tartományúr seregét vezető Ibur fia István fegyveresei ellenében. A következő évtizedekben is a királyi Kamara kezelésében áll. 1386-ban Anjou Mária a bizalmas hívének számító Garai Jánosnak adta, majd később Luxemburgi Zsigmond a feleségének adományozta, hogy ennek jövedelméből tartsa fenn a fényűző udvartartását. Nem sokkal később ugyanígy tett Habsburg Albert is. 1439-ben aztán az ország leghatalmasabb főnemesi családjainak egyike, a Báthoryak szerezték meg.

A 16. század első felében Bujákon is emeltek egy itáliai hadmérnök terve szerint formált rondellát, ahonnét a védők ágyútűz alá vehették a rohamozó ellenséget. Ali budai pasa 1552-es hadjárata idején a bujáki helyőrség katonái ötnapi ágyúzás után megrémülve, éjszaka feltörték az élelmiszerraktárakat, majd megpróbáltak észrevétlenül átjutni a török ostromzáron. Ez azonban nem sikerült, a legtöbb menekülőt a muzulmán harcosok levágták. A győztes sereg elvonulása után kis létszámú helyőrség foglalta el posztját, egy 1557-es zsoldlista szerint csak 28 gyalogos zsoldos őrizte az erősséget. Visszafoglalását az 1593. őszén ellentámadást indító Habsburg haderőknek köszönhette, akiknek közeledtére a törökök elmenekültek. Buják azonban nem számított fontosabb katonai erősségnek, így fenntartására és a romladozó várfalak helyreállítására alig jutott pénz. Az itt állomásozó magyar katonák 1608-ban segélykérő levelet juttattak el a pozsonyi országgyűléshez: "Soha szolgáló embernek nem volt rosszabb mint most, nagy fizetetlenül, éhen és mezítelenül hagynak bennünket, koldulásra jutunk és senkinek sincs gondja a dűlőfélben lévő várak és palánkok építésére". Az újabb török megszállás 1663-ban érte el a vidéket, Buják végvárára ismét kitűzték az igazhitű harcosok lófarkas-félholdas zászlóját. A győztes török sereggel tartott Evlia Cselebi diplomata és utazó is, aki szerint : "A várban 300 szűk ház van. Egyetlen temploma az uralkodó nevéről elnevezett dzsámi lett. Vára az ég csúcsáig felnyúló meredek sziklán álló erős kicsiny vár. Egyetlen oldalról sincs magaslat körülötte. Van mély börtöne, melybe kötélen kell leereszkedni. A régi időkben ez ozmani kézen volt, mert a dzsámi oltára most is megvan. A dzsámi mellett igen jó ízű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg. Teljes 90 öl mély. Külvárosa csinos magyar város. Lakói többnyire hatvani ráják. A vár a hatvani mező közepén kerek tojás gyanánt áll." A várat ekkor is kevesen védték, 1685-ben Hasszán aga mindössze 50 gyalogos zsoldosnak parancsolt. Az év tavaszán hajdúk foglalták el tőlük a várat, akiken pedig Murtezán hatvani aga ütött rajta, aki a kővárat csapataival elfoglalta és puskaporral felrobbantotta, hogy többé ne használhassák fel a keresztények támaszpontul. Többé nem állították helyre, falai és épületei egyre inkább megfogyatkoztak. A véres történelmi viharokat átélt bujáki várromnak még nem történt meg a régészeti feltárása és megóvása. A helyi várbarátok azonban kiirtották a falait elborító növényzetet és elkerítették a leomlott várfalak szakadékkal szegélyezett helyeit.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!