Élménytérképem !!!

2014. augusztus 18., hétfő

Balassagyarmat - Szerb templom


Balassagyarmat - Szerb templom
A Balkánról érkezett szerb telepesek temploma 1911-ben épült eklektikus stílusban. 


A szerb telepesek először 1787-ben nagyobb templomot építettek, de 1908-ban lebontották, és 1911-ben újat építettek. A megközelítően keletelt, egyhajós templom szentélye a nyolcszög három oldalával záródik. Kupola- illetve félkupolaboltozat fedi. A torony előterében egy 1911-ből származó szerb nyelvű emléktábla látható, a szentélyfal külső síkján XVIII. századi sírköveket helyeztek el. A görögkeleti közösség megfogyatkozása, majd kihalása után a templom megüresedett, ezért kiállítótérként haszosítják a kis vöröstéglás épületet. A műemlék jellegű épületben ma galéria működik.




Aranyos kis templom, ami ugye már nem is templom. Nekem tetszett, örültem, hogy megkerestük és megnéztük. Ha egyszer arra jársz Te is, akkor nézd meg. Nem kell túl sokat keresni, csak a főútról kell az egyik épületek közötti átjárón átmenni, és már ott is van. Ezt leginkább majd ott keresd és tedd, ahol elkezdődik a macskaköves út , valahol annál a kereszteződésnél kell átmenni az épületek között. Pár percet megér, ne hagyd ki ha arra jársz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése