Élménytérképem !!!

2014. augusztus 19., kedd

Nógrádi vár


Nógrádi vár
Amint a képen láthatod, nem hogy nem nagy vár, de nem is vár, hanem inkább várrom. Ahogy majdnem mindegyik itt Magyarországon. Sajnos mindegyik megsínylette történelmünk. De talán pont ettől érdekes. És ahogy egyik irományomban KLIKK IDE olvashatod, ez is listás! Úgyhogy szerettem volna megnézni. S ha már láttam, akkor neked is megmutatom.

Ahogy mész Nógrád felé és eléred a községet már láthatod is messziről a vár maradék falait magasodni a dombtetőn. Tudod...minden várat arra építettek, úgyhogy itt is van egy kisebb, méghozzá a község közepén! Ami csudajó hír, mert nem kell gazzal, erdővel, hosszú túrautakkal és legfőképp emelkedőkkel küzdeni. Szinte odagurulsz és kész.

Így is lett. Egyszerűen mentünk a látvány után. Hamar meg is találtuk, hogy hol lehet a kocsival megállni. Amennyiben az első képről, vagy a műholdas térképről neked is úgy tűnne, hogy talán kocsival egészen a várkapuig fel lehet menni, hát nem. Sajna a tövénél lehet megállni, ahol jópár autó elfér. És még egy étterem is van, enni, inni, pihenni. No de ha nem szándékoztál ilyen extra költségekbe menni, akkor mindjárt a parkoló mellett van ez az enyhén időverte asztal-pados megoldás étkezéshez, piknikezéshez. Nekem tetszett és visszafelé ki is próbáltuk. Még nem esett szét az össze pad és asztal, úgyhogy a célnak megfelel.
Már a parkolásnál fogad az információs tábla, csak hogy biztosan tudd, hogy jó helyen jársz-e. Szeretem az ilyeneket, mert abszolút azt az érzést adja, hogy tárt karokkal várják a turistákat és a kinézett cél a közelben van.
 Ennek örömére el is indultunk felfelé. Lentről még ez a látvány fogadja az arra járókat.
És bár itt nem lehet távolságokról beszélni, olyan közel volt a vár és a bejárata. De azért itt is van két lehetőség, hogy megközelítsd a várat. Egy szép kanyargós, kényelmesen járható, és a rövidebb, kitaposott gazos kis-út. A kettő valahol pont itt találkozik:
És a maradék vár büszke tornya.... kilátója....
És a bajárat! Mint a régmúlt hős lovasai mi is bevonultunk a nagy várkapun, hogy megtekintsük varát, már ami még megmaradt belőle. Amúgy ez nagy szám, hogy még megvan a kapu. Sok vár ill. várromnál már nyomát sem lelni, nem hogy átmenni alatta.
És aki már másik bejegyzéseim is olvasta, az tudja, hogy szoktam egy kis történelmi kitekintést is bemásolni, valahonnan. Mondjuk a wikipédiából KLIKK IDE.....csak hogy okosodjunk, ha már a történelmi tanulmányainkra nyomokban sem emlékszünk. Na de most inkább a helyszínen készült leírást szeretném megmutatni. Rövid, tömör, lényegre törő, és a helyszínen feltehetően full hiteles tartalmat közöl az érdeklődőkkel. Remélem, hogy el tudod olvasni. :)
Belülről, ami elég érdekes így, mert hogy gyebár nem volt olyan hogy belül, mert a belül is kint volt. Szóval a várfalakon belül gyorsan körbe lehet nézni. Sajnos nem sok minden maradt meg. Gondolom, hogy azért érzed, hogy miért kérnek a belépős váraknál belépőt, és az ilyeneknél nem. Azt a megmaradt pár kőfalat ingyen is meg lehet nézni (még) - szerencsére.  És az élmény a lényeg.... mint a hódításnál, hogy megtaláltad és megnézted, és azt az élményt már senki nem veszi el. Ezért tanácsolom, hogy soha ne rohanj, hanem nyugodtan nézelődj és járd körbe, ahogy mi is tettük.

Nézd meg amit csak lehet,....  mász föl ahova csak lehet,...... érintsd meg amit csak lehet,.....  és hagyd a gondolataidat kalandozni.




 A kilátás nagyon szép, ahogy a Börzsöny hegyei hullámoznak a szemeid előtt!

Vagy éppen a falu kellemes látképe....
Bár zömében már csak a várfal maradványai vannak, és az az egy, még rendíthetetlenül álló kőtorony és párja, de ennek ellenére nem egy kis várrom.

A látkép körös-körbe, ahogy haladsz a várfal mentén csodálatos. Egy pillanatra elfeledteti a napi gondokat mint a munka és a fizetnivalók, helyette egyéb nem túl örömteli gondolatokat ültet a fejbe.... hogy én miért nem élhetek itt!? Olyan szép ez a környék, egyszerűen abban a pillanatban odavágyik az ember!



 Ez volt hát a Nógrádi vár. Ha arra jársz, és kicsit is érdekel, akkor Te is nézd meg!

Újabb élményekkel és kő-suvenyírokkal gazdagabban távoztunk a várból. 
Erről jut eszembe....talán egyszer leírom és megmutatom, hogy milyen emléktárgyakat, és azok híján emlékköveket gyűjtöttem már össze. Érdeklődés és idő függvényében. :) Addig pedig....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése